június 08, 2015

Könyvszerelem sokadik látásra (vagy soha)?

Mindig is úgy gondoltam, hogy könyvet venni kicsit olyan lehet, mint vakrandizni valakivel. Borító és cím alapján indulsz el, van még egy leírásod is, ami vagy megfelel a könyv tényleges történetének, vagy nem.


Néha ajánlók is állhatnak a rendelkezésedre, de ha egyszer aki az ajánlást írta nem azokat a történeteket szereti, amiket te, akkor ezzel sem mész sokra. Úgyhogy belefektetsz ebbe a vakrandiba, zuhanyozol, felöltözöl normálisan, elmész a megbeszélt helyre, és reméled a legjobbat. Időt és pénzt is fektetsz bele, sőt, ha olyan vagy, mint én, abba is beleéled már magad, hogy most itt valami nagyon király dologban lesz részed, olyan élményben, ami eddig még nem volt. Néha ez így is van, néha nem is tudsz elszakadni a "partneredtől", nehéz elhagyni és hazamenni a való életbe, ahol nincsenek veled a partnered gondolatai, a barátai akikről olyan viccesen mesél. És akkor ott van az a másik lehetőség...

Amikor kifogásokat gyártasz, hogy eljöhess onnan.

Ezt a döntést nem egyből hozod meg. Alkudozol egy kicsit. Még öt percet itt maradok, és ha még akkor is furán viselkedik, akkor feladom. Ugyan, lehet, hogy ez csak egy nyelvbotlás volt a részéről. Lehet, hogy nem is szexista, lehet, hogy nem olyan buta, mint amilyennek tűnik. Rendben, adok neki még egy kis időt, még egy fejezetnyi időt. Még mindig nem történt semmi olyan, ami berántana a történetbe, annyira, hogy fel se akarjak belőle nézni, amíg fel nem faltam az összes oldalt? Ennyi. Innentől már nem gyártok kifogásokat. Ha van szíved valakinek a szemébe mondani, hogy inkább most mennél haza, akkor megteszed. Ha olyan vagy, mint én, akkor felhívod a barátnődet a mosdóból, hogy legyen szíves rád csörögni 5 perc múlva azzal, hogy valami szörnyűség történt, és kimentsen. (Ez tényleg megtörtént, pont így!)

Legutóbbi csalódásom egy könyvvel sajnos tegnap történt. Miután nagy lelkesen hazaértem a könyvhét pénteki napja után, nagy lendülettel belekezdtem a beszerzett könyvek közül abba, amit a legjobban szerettem volna már olvasni: Pék Zoltán első regényébe, melynek címe Feljövök érted a város alól.

Sajnos akármilyen kifinomult is a szerző stílusa, akármennyire is felkeltette az érdeklődésemet egy disztópikus Budapest gondolata, és akármennyire gyönyörű is a borító, mindössze a negyvenedik oldalig jutottam két óra alatt, ami egy elég szörnyű és szokatlan dolog, ennél jóval gyorsabban falom a könyveket, ha egyszer magukkal rántanak.

A regény a szememben azzal ásta el magát, hogy kicsit sem ment át a "mutasd, és ne meséld" rostán. Ennek az lenne a lényege, hogy a szerző nem csak elmond mindent, kategorikusan, hanem bemutatja a világát. Egy disztópiánál nagyon érdekes lehet, ha egy szilárd, hiteles háttértörténetet kapunk, mikor alakult ez ki, miért ilyen, mik formálták ezt a világot. De ha ez úgy van megoldva, mintha az ember egy történelemkönyvet olvasna, akkor sajnos nem szippant be magával.

Ha ez jól van megoldva, akkor valahogy így néz ki a sztori struktúrája:

történés - mesélés - történés - történés - egy kis mesélés - történés - történés - elcsepegtetett információk - mesélés - történés
Ellenben ennek regénynek inkább valahogy így nézett ki az összetétele az első negyven oldalban:

háttérsztori - történésbe oltott mesélés - történésnek álcázott történelemóra - hopp, mintha történne valami...! ééés nem, azt hitted mi? - újabb információáradat, újabb karakterek nevei, akikből már így is bőven sok van és a nevükön kívül alig tudunk meg róluk valamit - szervezetek nevei és talán elkezdődik végre a történet de... akkor inkább tessék, beül a szereplő egy kocsmába még egy halom ember közé, akiket be kell mutatni.
Hiszem és remélem, hogy ez csak egy szerkesztési hiba, hogy igazából, ha újra felveszem majd a könyvet (mert biztosan így lesz), akkor majd megmutatja az igazi történetét, és az igazi értékét. A kérdés már csak az,hogy mire eljutok ide, elfelejtem-e, az eddigi "történelemórán" tanultakat. Ha elfelejtem, lesz-e erőm elolvasni elölről, és ha igen, akkor másodjára is le fogom-e itt tenni? Ha pedig nem olvasom elölről, akkor vajon fogom érteni a történetet ennek hiányában? Ezt majd valószínűleg egy későbbi kritikából megtudjátok.

Ha eljutok oda. Remélem hogy igen, mert ez a randipartnerem nagyon ígéretesnek tűnt, csak lehet, hogy az agyam nem volt ott, ahol ehhez kellett volna? Vagy nem volt megfelelő a hangulatom? Ki tudja. Addig is továbbléptem a következő könyvre, Gaimantől a Felkavaró tartalom c. novelláskötetre.

(PS: eszem ágában sincs már vakrandizgatni, kedvesemtől ezúton elnézést a hasonlatért ;))




1 megjegyzés:

  1. Én is pont ezt a könyvet olvasom, és értem, hogy mire gondolsz. Eljutottam majdnem a végéig (ki fogom olvasni), és eddig elég kettős érzéseim vannak vele kapcsolatban. Egyszerre sok a mesélés és nem elég. Vagy pontosabban: mesél, de mindig csak érint témákat és soha nem mélyed bele eléggé ahhoz, hogy tényleg megértsük a dolgokat. Ennek ellenére tetszik, de biztosan nem lesz a kedvencem.

    VálaszTörlés

Íratkozz fel!

Goodreads

A blog mögött



Rea, 24 (Székesfehérvár)
Írom amit érzek, néha próbálkozok irodalmian fogalmazni, de néha becsúszik azért az a nyamvadt szleng. Sok anglicizmus, sok geekes vonás, sok utalás, sok érzelem, sok elragadtatás és még több vagy nagyon tetszik, vagy nagyon nem tetszik vélemény. De amúgy minden oké!

Copyright © Letehetetlen Published By Gooyaabi Templates | Powered By Blogger

Design by Anders Noren | Blogger Theme by NewBloggerThemes.com