augusztus 23, 2015

Ezért utáltam a kötelező olvasmányokat | Iskolakezdés 1. rész

Bizony, utáltam. Majdnem mindet, egytől egyig. Pedig olvasni már azelőtt szerettem, hogy iskolába kerültem volna és azután is szerettem, hogy a tanulmányaimat befejeztem. Akkor meg miért?



Az olvasás nagyon fontos, az olvasni szeretőknek pedig sokkal könnyebb az élet, mint azoknak, akik kerülik a könyveket. Szövegértést fejleszt, logikát is épít, képzelőerőt, kreativitást segít. Ezeken túl pedig a problémamegoldó készséget is elősegíti, ami azért marhára nem mindegy, hogy milyen szinten operál, ha az ember kilép a nagybetűs életbe.

Az új iskolaév a nyakatokon van (szerencsére nekem már annyira nem) és ez bizony azt jelenti, hogy nemsokára megint, nagy valószínűséggel rátok zúdítanak majd egy szép rakás könyvet, rájuk stemplizik a "kötelező olvasmány" jelzőt te pedig majd csak pislogsz, hogy miért, ó miért. 

Gyerekként, iskola előtt mi mindig olvastunk otthon. Volt esti mesém, voltak könyvek, amiket cipelnünk kellett magunkkal, ha étterembe, vagy bárhova mentünk. Nem maradhattam könyv nélkül, nem is akartam, mert ezeket szerettem. A képek, a történetek miatt elsősorban. Aztán jött az iskola, és valahogy az egésznek a kötelező jellege belőlem egy olyan ellenállást váltott ki, ami addig csak a karalábéval, a lecsóval és a májjal, a három legutáltabb kajámmal szemben jött elő eddig a pontig. Kötelezővé tették, hogy olvassak, ami nekem addig szórakozás volt, elrontották az élményt. Hát még azok, akik előtte nem forgattak könyvet, csak egyből az olvasás kötelező mivoltával szembesülnek! Na, ők biztosan nem könnyen találnak benne örömet.

Az iskolarendszer kiölte belőlem jó pár évre az olvasás iránti szerelmet, ami szörnyű dolog. Nem éreztem úgy, hogy ezek a történetek hozzám szólnak, lányként nem érdekeltek a háborúk a törökök ellen, vagy a szabadságharcok, nem értettem sokszor, mit is olvasok. Ekkor fejlesztettem ki egy képességet, amivel egyetemig ellavíroztam, nem is olyan rossz jegyekkel: valahogyan úgy írtam ötös dolgozatot az Egri csillagokból hogy csupán a feléig olvastam, és a vége volt a dolgozattémám. Ettől kezdve úgy tudtam beszélni számomra ismeretlen dolgokról, mintha ismerném őket, kritikus szemmel tudtam vizsgálni ezeket az ismeretlen történeteket, mindössze a tanár elmondása alapján. Ez mentett meg attól, hogy jó szar legyek magyarból. A rizsázás. Bölcsészként kifejezetten jól jött, ha egy történetnek egy általam ismert részéről, akár egy mondatról, egy gondolatról többoldalas elmélkedésekkel tudtam előjönni. Azonban maguk az órák még így is kínkeservesen teltek.

Főleg középiskolában, amikor számomra érthetetlen módon, kronológiai sorrendben haladunk (mert hogy máshogy) és 15 éves fejjel lerakták elém Zrínyitől A szigeti veszedelem című borzalmat. Ráadásul olyan kiadásban volt meg, hogy az A4-es alakú könyvből a lapon mondjuk volt hat darab négysoros versszak, három-három két oszlopban, és a lap többi részén a szövegnek a magyarázata volt található, lábjegyzetben. Majdnem sírva fakadtam, mert nehogymár. Ez nagyjából olyan megoldás, mintha egy vígjátéknak a poénjai feliratban ki lennének írva neked, hogy megértsd. Jó élmény nem igazán származik az egészből, az egyszer biztos. Hat oldalig jutottam. 

Aztán szépen elkezdtek olyan olvasmányok érkezni, amiket már értettem. Nem gondolom magam amúgy hülye embernek, de szeretem érteni, hogy miről szól a dolog, amit olvasnom kell, tudjátok, ilyen nagy elvárásaim vannak. 

Míg értem, és támogatom azt az elképzelést, hogy kötelező jelleggel olvasnunk kell irodalmunk nagyjait (nemzeti öntudat, történelem, általános műveltség, satöbbi kialakítása miatt) addig gondolnunk kell arra is, hogy ezeket valahogyan a gyerek számára érthető formában adjuk át. Ugyanis persze, ha nem akarja, a gyerek nem fogja elolvasni, vagy ha elolvassa, akkor is utálni fogja. Viszont nem csak egy adott könyvet, ha csak ilyeneket adnak a kezébe. Az egész olvasáskultúrája olyan rossz alapokra kerül ezáltal, hogy belengi az egészet a kényszer. Igen, olvassunk Kőszívű ember fiait, ha ez minden vágya az oktatási rendszernek, de NE hetedikben. Általánosban fejlesszük a képzelőerőt, olvastassunk velük az ő korosztályukról, vagy legalább az ő korukból. Olyan problémákról, amik nekik is életszerűek, amiket át tudnak érezni. Szerettessük az olvasást, ne utáltassuk.

Addig is, mivel az oktatási rendszer nem fog megváltozni egyik napról a másikra, az Iskolakezdés sorozat következő részében arról írok majd, miként jussatok túl a kötelezőkön, anélkül, hogy az életkedvetek is elmenne tőle. ;)

Nektek mi a véleményetek a kötelezőkről? Melyikeket imádtátok, mit utáltatok? Szerettek olvasni? Játszott ebben szerepet az iskolai kötelező olvasmánylista?


8 megjegyzés:

  1. Általánosban nekem a Bambi, a Kinizsi Pál, a Vuk és a Tüskevár volt a kötelező. Utáltam, mert lassú volt, mert nem tudtam beleélni magam. Ahogy jött az Egri csillagok és a Kőszívű ember fiai, úgy váltak keservesebbé a nyarak, hatalmas veszekedések és szülői hisztik tudtak csak rávenni, hogy iskolakezdésre átrágjam magam a könyveken és megírjam azt a nyamvadt olvasónaplót. El volt szúrva a nyaram, még amikor jól éreztem magam, akkor is tudtam, hogy a napi fejezetet le kell gyűrnöm. Pedig nagyon szerettem olvasni, de csak azt, amit én választottam. Gimiben már akadtak olyan könyvek, amiket nem akartam kivágni az ablakon. Nem értettem, ha egy bizonyos korból kell választani könyvet, miért a szenvedőset adják kötelezőnek. Imádtam Dumas-t, mégsem volt csak ajánlott sem. Semmi olyan, amit szeretni lehet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Dumas a tökéletes példa, amit fel lehet hozni. Annyira olvasmányos, könnyen érthető, izgalmas könyvek! Észrevetted, hogy a legtöbb kötelező mind fiús könyv? Nekünk egyszer valahogy becsúszott a Két Lotti, az egyik legkedvesebb olvasmányom volt.
      Nem értem, miért kell az ember nyarát ennyire eltolni, mikor a legtöbb diák számára a tanév maga így is elég stresszes, főleg szerintem felső osztálytól kezdve.
      A naaaagy magyar témákhoz mit szólsz? Engem mondjuk Petőfi nagy ömlengésével a hazáról is ki lehetett üldözni a világból. (Ars poeticát tanítani hatodikban??) Ellenben gimiben Ady és Kosztolányi verseit imádtam.

      Törlés
  2. Egri csillagok első fejezetét olvastam, és ötöst kaptam belőle. A leckét én is megtanultam. Volt kötelező, amit osztálytársamról másoltam le a szünetben, csak tömörítettem. Ő négyest kapott, én ötöst :D
    Általában a kötelező elé tettem egy izgalmasabb könyvet, így a szülők is le lettek rázva :) Illetve párna alatt zseblámpával és hasonló megoldásokkal.
    De szerintem is a legnagyobb gond, az időzítés. 13-14 évesen a Kőszívűt se lány, se fiú nem fogja befogadni, de mikor 21 évesen végül teljesen elolvastam, tetszett. A fiús regényekből Hemingway tudott megfogni 18 évesen, mint első háborús könyv, ami tetszett. Előtte meg az Elfújta a szél, de az azért nem annyira a férfias nézőpont... Még így is komolyabb voltam a többieknél, mert a Nyomorultak nagy kedvencem volt 17 évesen, de a legtöbb osztálytársam bele sem kezdett a bő ezer oldalba... Ami szerintem szintén fontos lenne, hogy iskolásan még ne legyen nagy a terjedelem, mert a fiatalok bele se néznek inkább. De teljes mértékben egyetértek a többivel...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mi az Elfújta a szélnek a közelébe sem mentünk soha. :S Világirodalomból úgy összességében nem sokat olvastunk.

      Törlés
  3. Én is csak azért, mert tetszett a film, és keresztanyukám minden évben megnézte / elolvasta... Mondjuk én emelt szintű, hat osztályosba jártam, és a Nyomorultak is például a nyári listánkon volt. Mondjuk ez a lista rendszer tetszett, mert vagy 30 könyv volt felsorolva, és ötöt kellett választani közülük nyárra. Így kötelező is volt, meg nem is. Valami ilyen lazítás jót tenne a rendszernek szerintem. Meg ha esetleg kicsiként lányok / fiúk kötelezők lennének...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez a választós rendszer tök jól működhetne! Nekünk ilyen sosem volt :(

      Törlés
  4. Hát én azon kevesek közé tartozom, akit nem zavartak meg a kötelező olvasmányok. Valahogy nem zavart sem az a tény, hogy nincs választási lehetőségem, sem maga a könyvek témája, pedig mikor Magyarországra költöztem, még nem beszéltem valami jól a nyelvet. Szerencsére Gárdonyi Géza volt az első ilyen élményem, ő pedig könnyen érthető volt. Én ráadásul imádtam a történelmi regényeket, úgyhogy a Láthatatlan ember, az Isten fiai és az Egri csillagok pont jó választás volt ahhoz, hogy megismerkedjem ezzel a rendszerrel. Mondjuk segít az a tény is, hogy akkoriban még Waldorf iskolában jártam, ahol lazábban kezelték a kötelező olvasmány kérdését.
    Nekem először gimiben akadt gondom a kötelezőkkel, akkor került először kezemben olyan regény, amit kevésbé szívesen olvastam végig, mert témájuk, stílusuk nem tetszett. Én azonban kíváncsi természet vagyok, így nem tudok letenni egy könyvet anélkül, hogy tudnám, mi a történet vége. Azt hiszem ennek személyiség jegyemnek köszönhetem, hogy minden feladott könyvet végig olvastam, akár tetszett, akár nem. De az biztos, hogy ez a rendszer velem nem utáltatta meg az olvasást, sőt, olyan könyveken is végig kellett így rágnom magam, amiket magamtól valószínűleg soha nem olvastam volna el. Belátom azonban, hogy keveseknek ideális ez a rendszer, változtatni kellene rajta ahhoz, hogy mindenkinek haszna származhasson belőle. Semmiképpen sem kellene azonban megszüntetni, hiszen hogyan máshogy ismertetnék az irodalmat (mert valljuk be, ha nem lenne muszáj, sokan soha nem olvasnának semmit)?

    VálaszTörlés
  5. Engem a kötelező olvasmányok jó része teljesen le tudott vinni az életről, szerintem 75%-ban borzalmas műveken kellett átrágnunk magunkat. Az viszont nálam tuti, hogy az Egri csillagokat olvastam vagy 30 alkalommal, nagyon szeretem. :) Mondjuk alapból csípem a történelmet, talán ez lehet az oka.

    VálaszTörlés

Íratkozz fel!

Goodreads

A blog mögött



Rea, 24 (Székesfehérvár)
Írom amit érzek, néha próbálkozok irodalmian fogalmazni, de néha becsúszik azért az a nyamvadt szleng. Sok anglicizmus, sok geekes vonás, sok utalás, sok érzelem, sok elragadtatás és még több vagy nagyon tetszik, vagy nagyon nem tetszik vélemény. De amúgy minden oké!

Copyright © Letehetetlen Published By Gooyaabi Templates | Powered By Blogger

Design by Anders Noren | Blogger Theme by NewBloggerThemes.com