október 08, 2015

BRÉKING: Stephenie Meyer éhezik és az utcán él!

Legalábbis más magyarázatot tényleg nem találok erre a felháborító húzásra, amivel előállt a Twilight szerzője, a regény megjelenésének tizedik évfordulója alkalmából. 





Stephenie Meyer is beállt abba a sorba, amelyben már számos más sikeres sorozat szerzője is felsorakozik előtte. L.J. Smith, J.K. Rowling és a legújabban E.L. James jöttek rá, hogy egy nagy durranást tudtak letenni az asztalra, viszont azután is jó lenne még megélni valahogyan. De hogyan? Merülhet fel ilyenkor a jogos kérdés, mert hát a pénz jó, bár nem boldogít, de mégis megkönnyíti az életet.

A Vámpírnaplók sorozat írónője, L.J. Smith nem sokat láthat a The Vampire Diaries és a The Originals tévé sorozatok jogdíjából, hiszen mégis úgy döntött, folytatja az egyszer már lezárt szériát, előbb ugyanazokkal a szereplőkkel, majd újak előtérbe tolásával. Bár a húzás maga nem túl eredeti, de legalább új történeteket és szereplőket talált ki, amiben azért van némi kreativitás.
Hasonlóan járt J. K. Rowling is, aki bár próbált álnéven krimiket kiadni, de egyik sem volt túl sikeres. Így hát az írónő visszatért a Harry Potter világhoz, szintén új karakterekkel és történetekkel, jelenleg ha minden igaz, egy színdarabon dolgozik, és egy új könyvön is, mindkettő a Harry Potter univerzumban játszódik. 

E.L. James világán azonban kevés újítani való van, sablonos karaktereit a Twilightból emelte át, és pornózta turbózta fel, úgyhogy sok lehetősége nem maradt. Ő a váltott szemszöges újabb bőrlehúzást választotta, mikor nyár elején kiadta a kezéből a rajongók álltal is porig alázott új Szürke könyvet. Erről már írtam egyszer bővebben, lessétek meg! Jamestől ez sem volt túl eredeti húzás, hiszen eredetileg Meyer is ezzel próbálkozott, félkész műve, a Midnight Sun Edward szemszögéből mesélte volna el a Twilight történéseit, és... azt kell hogy mondjam, ami megírt belőle, és ami kikerült a netre, az elég jó volt! Folytathatta volna azt is, a rajongók nagyon várták. De nem.

Meyer inkább úgy döntött, hogy megír két fejezetet a Twilightból, csak felcseréli a karakterek nemét. Edwardból egy Edyth nevű női vámpír lett, míg Bellát Beaunak keresztelte, és péniszt kapott. De egyébként minden, de tényleg minden, ugyanaz. Hogy miért? Mert hogy állítólag annyi kritika érte a sorozatot jogosan, hogy egy folyamatosan megmentésre szoruló lány áll a történet középpontjában, hogy Meyer meg akarta mutatni a világnak, hogy ez nem így van. És tudjátok mit? Ez eddig egy gyönyörű elképzelés! Még talán kíváncsi is lettem volna rá, ahogyan egy férfi megy át ugyanazokon a dolgokon, mint Bella. 

Időközben azonban a két fejezet 442 oldallá nőtte ki magát, és nem lett semmi újraírva, hanem egy az egyben az eredeti könyv szövege lett keresés/csere paranccsal átírva. Ahol pedig történt még ezen felül is további módosítás, az inkább felháborító, mint figyelemre méltó. Ez tényleg lehetett volna egy szép kijelentés a nemi szerepek mellett, hogy lám, ugyanez megtörténhet ugyanígy egy férfival is. De nem az lett. Ahol Bella sírva fakad, ott Beau meg sem rezzen, ahol Bella megbámulja Carlisle-t, ott Beau mindenféle szexi hollywoodi színésznőhöz hasonlítja, és ahol normális, hogy Bella rosszul van a vér látványától mert csak, ott Beau esetében ezt egy egészségügyi problémával kell megmagyarázni. Mert hát férfiak nem lehetnek csak úgy rosszul a vértől!!! AZ NEM FÉRFIAS, TUDJÁTOK? (forrás)

Spoiler-allert: A végén van egy csavar, amiben nagyon más, mint a Twilight. Egy darab ;)

Kíváncsi vagyok, a Könyvmolyképző kiadja-e ezt a csodát is magyarul, de erősen kétlem. Ha pedig nem, és remélem, hogy nem, akkor csak hogy tudjuk mi is, nem maradtunk ki sokból! Boldog szülinapot, Alkonyat-sorozat!

Ti mit gondoltok erről? El fogjátok olvasni? Kell nekünk ez magyarul? Kell nekünk ezért fákat ölni?

2 megjegyzés:

  1. OMFG... Biztos velem van a baj, de már az alap sorozat sem érdekelt (bár a film egész jó vígjáték). De ezt miért?
    Megyek, telesírom a párnám...

    VálaszTörlés
  2. Nem igazán vagyok az a nagy Twilight-rajongó, de a Midnight Sun-t talán elolvastam volna. Mindig is kíváncsi voltam rá, hogy Edward mikre gondol, mit mért csinál. DE EZ??? Nem, köszönöm. :) Ez a sorozat sem fog visszacsábítani, azt hiszem. :)

    VálaszTörlés

Goodreads

A blog mögött



Rea, 24 (Székesfehérvár)
Írom amit érzek, néha próbálkozok irodalmian fogalmazni, de néha becsúszik azért az a nyamvadt szleng. Sok anglicizmus, sok geekes vonás, sok utalás, sok érzelem, sok elragadtatás és még több vagy nagyon tetszik, vagy nagyon nem tetszik vélemény. De amúgy minden oké!

Copyright © Letehetetlen Published By Gooyaabi Templates | Powered By Blogger

Design by Anders Noren | Blogger Theme by NewBloggerThemes.com