október 18, 2015

Nevetve is, sírva is | Jandy Nelson: Neked adom a napot

Van könyv, ami megríkat, van, ami boldogsággal tölt el, és van olyan is, amiből sokat tanulsz magadról és másokról is. Ez most egy kicsit mind a három egyszerre.




A Libri Könyvkiadó jelentette meg a napokban Jandy Nelson: Neked adom a Napot  című könyvét, mely hatalmas sikerű ifjúsági regény szerte a világon, idén megnyerte többek között a Printz díjat is.  A könyv olyannyira várós a bloggerek körében, hogy a Blogturné Klub tagjai közül tíz blogger is részt vesz a regény bemutatásában. Érdemes velünk tartanotok, a kiadó felajánlásában megnyerhetitek a könyv három példányát, ehhez a játék helyes megfejtése és némi szerencse szükségeltetik.


Oldalak száma: 428
ISBN: 9789633103180
Kiadás éve: 2015
Fordító: Komáromy Rudolf

A tizenhárom éves fiú-lány ikerpár, Noah és Jude hihetetlenül közel állnak egymáshoz. Különleges burkot húznak maguk köré színekből és szavakból, ahová nem engednek be semmit és senkit. Egy nap azonban a burok felhasad, és a családi tragédia úgy kipörgeti az ikreket megszokott világukból, akár egy tornádó.
Három esztendő múltán jóformán szóba sem állnak egymással. Az érzékeny lelkű Noah szerelmes barátságba keveredik a szomszéd sráccal, Jude pedig mesteréül választ egy goromba férfit, akinek több köze van a lány családjának széthullásához, mint hinné…
Az ikrek nem veszik észre, hogy mindketten csak a történet egyik felét ismerik, és vissza kéne találniuk egymáshoz, hogy esélyük nyíljon világuk újjáformálására.
Jandy Nelson világsikerű regénye döbbenetes művészi erővel szőtt mese, ami beszivárog a csontjainkba, akár a tűz melege egy didergető napon.

„Vad, gyönyörű és mélyen megindító. Nelson írása annyira eleven, hogy a lapok szinte világítanak a sötétben.”
– Ransom Riggs, a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei írója


Szeretem a valóságtól elrugaszkodott könyveket, amik felkapnak, szárnyakat adnak, és elrepítenek egy olyan világba, ami elképzelhetetlen, varázslattal, időutazással, fantasztikus lényekkel teli. Ahol a hősök világokat és életek ezreit, akár millióit mentik meg, ahol mindenki hatalmas és erős lehet, csak akarnia kell. És akkor vannak azok a könyvek, amik kisebb volumenűek, segítenek megérteni dolgokat a világról, amiben élünk, nem ad másik világot, csak élő, lélegző szereplőket, életszerű problémákat. Nincs se gonosz nagyúr, vagy szörnyűséges zsarnok, csak olyan problémák, amikkel bárki szembesülhet. Ez a regény az utóbbit adja, minden oldala lüktet az élettől, lélegzik.

Jandy Nelson könyve egy ikerpár életébe enged bepillantást, kétoldalú narrációban meséli el a történetüket, ám van egy kis csavar: egyikük, Noah napjaról 13, a másikuk, Jude megpróbáltatásait 16 éves korából olvashatjuk. Míg Noah nagyon szeretné, ha egy barátja, Brian kicsit másként nézne rá, addig Jude édesanyjuk halálával próbál megbirkózni, több-kevesebb sikerrel. Mindkettejük életében jelen van a románc, ami megváltoztatja az életüket, de mégis maguknak kell kiutat találniuk az adott helyzetükből.

Nem tagadom, érzelmes lány vagyok, könnyű megríkatni, klisékkel, formabontó megoldásokkal egyaránt, Nelson pedig most az utóbbival vett rá hogy kimenjek egy százas zsepiért. A két történet között húzódó három évben ott vibrál a tragédia, a váltott idősíkok miatt gyakran azon kaptam magam, hogy úgy, de úgy figyelmeztetném az ikrek korábbi énjét, hogy vigyázzanak, mert nem sokáig lesz ez már így, de nem tehettem.
Kicsit úgy éreztem magam, mint egy dokumentumfilmes, aki csak megfigyel, de nem avatkozhat közbe, mert a forgatókönyvet az élet írja. A szerző csodálatosan bánik a szavakkal, finoman rajzolja meg a karaktereit és a bennük rejlő érzelmeket is. eközben pedig olyan univerzális témákkal foglalkozik, mint a gyász, vagy az első szerelem.

Amire még mindenképpen külön ki kell térnem, az a testvéri kapcsolat , mert az nagyon hűha. Olyan szépen körvonalazódik jelenetről-jelenetre a Jude és Noah közti kötelék, hogy nem találok rá szavakat.
Apróbb és nagyobb dolgok vernek éket közéjük, de a testvéri kapocs valami olyasmi, ami csaknem megtörhetetlen, sőt, az ikreknél ez még erősebb, mint azoknál, akik között van néhány év.
Hiteles, gyönyörű köteléket kaptunk közöttük, ami mindenképpen megható volt.

Réteges, összetett könyv, gyönyörűen elmesélt történet, jól megírt karakterek és drámai fordulatok. Ezek azok az indokok, amik miatt mindenképpen újra szeretném majd olvasni ezt a könyvet, mert az az érzésem, hogy másodjára még többet is ad, mint elsőre, pedig elsőre is rengeteget adott. Az a fajta feel-good könyv lett ez számomra, amit majd jó lesz csak úgy levenni a polcról, és elmerülni benne. Könnyen olvasható és magával ragadó. Mindenképpen ajánlom mindenkinek!


Blogturné játék

Minden állomáson egy-egy művészeti alkotás képével találkozhattok, ezek mind szerepelnek a könyvben, illetve az alkotójuk. Nincs más dolgotok, a rafflecopter doboz megfelelő sorába írjátok be a képen látható alkotások készítőjének a nevét. Tehát a festőkre illetve szobrászokra vagyunk kíváncsiak!  Google képkereső segít!!!!
Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz. A nyerteseknek pedig 72 óra áll rendelkezésére válaszolni a megküldött értesítő levelünkre, ellenkező esetben újat sorsolunk.

a Rafflecopter giveaway

További állomások



0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Goodreads

A blog mögött



Rea, 24 (Székesfehérvár)
Írom amit érzek, néha próbálkozok irodalmian fogalmazni, de néha becsúszik azért az a nyamvadt szleng. Sok anglicizmus, sok geekes vonás, sok utalás, sok érzelem, sok elragadtatás és még több vagy nagyon tetszik, vagy nagyon nem tetszik vélemény. De amúgy minden oké!

Copyright © Letehetetlen Published By Gooyaabi Templates | Powered By Blogger

Design by Anders Noren | Blogger Theme by NewBloggerThemes.com