november 26, 2015

Rebarbara és Narancsgerezd | Sophie Kinsella: Hová lett Audrey?

Egy mindennapi család nem mindennapi története a mindennapi problémákról, egy különös lány tolmácsolásában, akit Rebarbarának becéznek, mert szereti a sötétet. És minden betűjét imádtam.


Van valami egészen elbűvölő ebben a könyvben, és nagy bajban vagyok most a kritika megírásával. Egyszerűen ugyanis sokkal nehezebb olyan könyvről írnom, ami nagyon tetszett, mint ami nagyon nem. Ha valami nem tetszik, leakadok a részleteken, gyűjtöm a listát a fejemben, hogy ez se, meg ez se tetszett, de amikor levesz egy könyv a lábamról, egyszerűen csak azt veszem észre, hogy „jé, már vége is?” Így járt nálam a Hová lett Audrey is, ami az első könyv, amit Sophie Kinsellától olvastam, de ilyen jó élmény után, biztosan nem az utolsó.

BEVEZETŐ: A Libri Kiadó 2015 őszén jelentette meg Sophie Kinsella legújabb regényét, a Hová lett Audrey?-t. A történet főszereplője a zárkózott tinédzser, Audrey, illetve a családja, akik kicsit sem hétköznapi módon birkóznak meg a problémáikkal. A fiatalos és lendületes történet bővelkedik fanyar humorban, mely az ősz slágere is lehet.
A Blogturné Klub négy bloggere pedig segít Nektek eligazodni a történet bonyodalmain, és egy kicsit megismerteti veletek Audrey-t, az elsőre nem túl szimpatikus, ámde annál szerethetőbb karaktert. Tartsatok velünk ezúttal is, hiszen a nyereményjáték sem maradhat el az értékelések végén!

FÜLSZÖVEG: Audrey hetek óta nem teszi ki a lábát a lakásból. Édesanyja szerint olyan, akár egy törött porcelánváza. A szomszéd srác szerint olyan, akár egy lökött celeb, aki napszemüvegben ül az elsötétített szobában. Linus szerint pedig olyan, akár a rebarbara, ami csak árnyékban érzi jól magát. A pszichológusa szerint… na, azt inkább hagyjuk. Audrey szorong és pánikol. Mindentől és mindenkitől. A számítógépes játékokra rágyógyult öccsétől, a női magazinokból nevelődő anyjától, a sportkocsikról álmodozó apjától, de legfőképpen Linustól, akinek olyan a mosolya, akár egy gerezd narancs.

Audrey valahol útközben elvesztette önmagát, és úgy tűnik, minden összeesküdött ellene, de egy váratlan találkozás, egy óvatos séta a Starbucksba és egy szintén különös srác közeledése talán mindent újraírhat a lány életében.


A történet főszereplője Audrey Turner, akivel valami szörnyűség történet az iskolában, amitől depressziós lett, és hónapok óta nem mozdult ki a lakásból, csak a pszichológusát látogatta meg hetente. Ilyen felütéssel már valószínűleg mindenki valami szörnyen depresszív regényre számít, amelynek a végén a főszereplő, vagy valaki más öngyilkos lesz, de nem ez a helyzet. Kinsella fanyar, de mégis lélekkel teli humorral meséli el nekünk a történetet, amiből Audrey csak azért nem lóg ki, mint oda nem illő elem, mert ő a narrátorunk. Annak ellenére, hogy a lelki állapota nem épp a legjobb, a főhősnőnk mégis vicces, annak ellenére, hogy nem tudatosan teszi. Egyszerűen a körülötte történő dolgokat nem lehet szomorúan elmesélni. Egyfelől ugyanis ott van ő, és a lelki problémája, de ugyanakkor a könyv másik főszereplője, a bátyja, aki ádáz csatát vív az édesanyjukkal, hogy visszakaphassa a laptopját, és nyerhessen egy multiplayeres videójáték versenyen, amire annyira sokat gyakorolt.

A videójáték vonal pedig olyasmit hoz bele a könyvbe, ami engem teljesen meglepett, de abszolúte a legjobb értelemben. A mai tinédzserek (de már az én generációm is, pedig én már néggyel a húsz után vagyok) gyakran szembesülnek szülői ellenállással, ha a technikáról van szó. „Miért számítógépezel annyit? Mi az, hogy neked Facebookon vannak barátaid? Miért nem mész ki a lakásból? Miért nincs normális hobbid?” A szüleink nem értik, hogy megváltozott a helyzet, és bár igen, lehet az online életet és a technikától való függést egészségtelen mértékig űzni, de a legtöbben nem ezt tesszük. Csak egyszerűen ez az amit ők látnak belőlünk. Nézzétek csak meg ezt az idézetet, imádom!

Az a helyzet, hogy anya nem tudja, miről beszél. Ezt nem rossz értelemben mondom. Igazából, egyik felnőtt sem tudja. Fogalmuk sincs semmiről, de ők irányítanak. Őrület. Mindent ők felügyelnek: a házban a műszaki berendezéseket, hogy mennyit ülhetünk a TV előtt, mennyi időt tölthetünk közösségi oldalakon... De ha valami elromlik a gépükön, akkor olyanok, mint egy kisgyerek: „Hová tűnt a dokumentumom?” „Nem tudok felmenni a Facebookra.” „Hogy lehet itt képet feltölteni?” „Mi az, hogy kétszer kell rákattintani? Az mit jelent?”
És akkor nekünk kell megoldanunk helyettük.
Szóval, alapvetően Kinsella nagyon jól érti a mostani tini generáció kapcsolatát a szüleikkel, és ez nagyon humorosan jelenik meg a könyvben. Persze, a humoron túl kapunk egy kis drámát is, de azt is amolyan könnyedebb formában. Audrey kapcsolata az édesanyjával a könyv utolsó negyedére fordulóponthoz ér, és akkor értjük meg igazán az édesanya áldozatát a gyermekeiért, és az elég nagy érzelmi töltetet hordoz, ami meglepő volt nekem ebben a történetben. 
Kapunk egy nagyon édes, de mégsem nyálas romantikus szálat is, ami még nekem is bejött, pedig alapvetően nem bírom a YA irodalom tipikus fiatal románcait. De Audrey és Linus kapcsolata aranyos volt, imádtam őket.

Ami meglepett még, hogy nem kapunk választ, mi is történt pontosan Audrey-val, amitől ilyen lett. Kapunk utalásokat, találkozunk az egyik felelőssel, de semmi konkrétum. Ezt mondjuk nem tudom eldönteni, hogy szerettem-e, vagy sem, a kíváncsiságom azért fúrta az oldalamat, nagyon szerettem volna tudni. Emiatt pici csalódásként ezt hoznám fel csak, hogy nincsenek konkrétumok.

Összességében nem tudom korosztályhoz kötni a könyvet, tényleg mindenkinek ajánlom, aki egy könnyed, hangosan nevetős olvasmányra vágyik, amit alig lehet letenni. Én talán három óra alatt olvastam végig, de még biztosan olvasni fogom később is, mert tökéletesen kikapcsolt.



Értékelés

Alapötlet:
Karakterek:
Stílus:
Dinamika:
Befejezés:

NYEREMÉNYJÁTÉK: Audrey szereti a Starbucks-t. Mi pedig szeretjük a kávét. Ennek jegyében minden blogon találhattok egy-egy kávévállalatot, vagyis arról néhány információt. A helyes válaszokat a Rafflecopter megfelelő mezőbe kell beírnotok, hogy játékba kerülhessetek.

Figyelem! A nyertesnek 72 óra áll rendelkezésére válaszolni az értesítő e-mailre, illetve a kiadó csak Magyarország területén belül postáz!



Ez a kávéházláncot 1971-ben alapította Sérgio és Bruno Costa
az Egyesült Királyságban.  Magyarországon még csak Budapesten
van jelen, de ott már 10 kávézót is találtok,  főleg plázákban,
finom kávé és forró csoki különlegességekkel!

a Rafflecopter giveaway
A turné további állomásai:
11.24 - Tekla Könyvei
11.26 - Letehetetlen
11.28 - Zakkant olvas
11.30 - Deszy Könyvajánlója

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Íratkozz fel!

Goodreads

A blog mögött



Rea, 24 (Székesfehérvár)
Írom amit érzek, néha próbálkozok irodalmian fogalmazni, de néha becsúszik azért az a nyamvadt szleng. Sok anglicizmus, sok geekes vonás, sok utalás, sok érzelem, sok elragadtatás és még több vagy nagyon tetszik, vagy nagyon nem tetszik vélemény. De amúgy minden oké!

Copyright © Letehetetlen Published By Gooyaabi Templates | Powered By Blogger

Design by Anders Noren | Blogger Theme by NewBloggerThemes.com