Theodore Finch számára a halál lenyűgöző, és gyakran gondolkozik azon, hogyan vethetne véget az életének, azonban valahányszor akár egy aprócska jót is talál az életében, mégsem határozza el magát. Violet Markey a jövőért él, az érettségiig számlálja a napokat, mikor végre elhagyhatja az indianai kisvárost, amely nővére halálának fájó emlékével terhes.
Mikor Finch és Violet találkoznak az iskola harangtornyának peremén, nem nyilvánvaló, ki is mentett meg kit az ugrástól. Viszont Finch Violetet választja az iskolai projekthez, amely során felfedezik a környezetüket, olyan kincseket találva, amire sosem gondolt volna egyikük sem, és mindketten kicsit rátalálnak önmagukra. Violet elfelejti számolni a napokat, Finch pedig végre önmaga lehet. Ám ahogy Violet világa egyre nagyobb és nagyobb lesz, Finch számára minden kisebbnek tűnik.
Író: Jennifer Niven
Kiadó: Knopf Books for Young Readers
Oldalak: 400
Megjelenés: 2015.01.06
Kritika dióhéjjban
Finch és Violet története magával ragadó, az első oldaltól az utolsóig. A lehangolónak tűnő alapfelállás szórakoztató, mély érzelmekkel operáló könyvet takar, ami mindenképpen megérdemli a rá fordított időtöket, és igen, a legalább két csomag tízes zsebkendőt az érzelmesebb olvasóktól. Ugyanakkor rengeteg nevetést, vicces pillanatot is ad, és a vicces és szomorú hangvétel tökéletes ötvözetével lebilincseli az olvasót. Annak ellenére, hogy egyértelműen YA könyvről van szó, egy percig sem foglalkozik banális, gimis témákkal, hanem ehelyett inkább nagyon is behatóan olyan problémákkal, mint a gyász, az elveszettség érzése, az ismeretlentől való félelem, és a kérdés, hogy miként tervezzük meg a jövőnket, ha épp napokkal sem látunk előbbre jelenlegi helyzetünknél.
Jennifer Niven édesanyjától örökölte az írói vénát, és ez az első YA könyve, de felnőttként kezeli az olvasóit és a karaktereit is, akik közül a legutolsó mellékszereplő is olyan mélyen van kidolgozva, hogy öröm olvasni. Az írónő egyébként sajt tapasztalatai nagy részét használta fel a könyvben, hiszen ő is Indiana államból származik, és ő is ismert egy olyan fiút, aki ugyanolyan problémával küzdött, mint Finch. Éppen ettől a története életszerű és hihető képet ad egy olyan betegségről, amelyet sok helyen stigmaként kezelnek a többi mentális zavarral együtt.
A könyvből már a megjelenése előtt egy hónappal bejelentették, hogy film is készülni fog, amelyben Violet szerepét majd Elle Fanning fogja játszani, aki az írónő választása is volt a szerepre.
 |
| Finch (Nicholas Hoult) és Violet (Elle Fanning) ahogy az írónő elképzelte őket |
A karakterek
Finch az egyik legszórakoztatóbb és legérdekesebb narrátor, akinek a szemszögén keresztül, valaha olvastam bármit is. Szellemes, kreatív, érzelmes, vicces és művelt, és nagyon könnyen tudtam vele azonosulni. Na elsősorban nem (csak) azért, mert én is szellemes, kreatív, érzelmes, vicces és művelt vagyok, hanem azért, mert Finch kívülálló, valaki, akit folyton piszkálnak a társai, olyan dolog miatt, amiről nem tehet. Szerencsére mégis vannak barátai, akik elfogadják úgy, ahogy van, és nem bánják a furcsaságait, viszont nem nagyon vannak szülei, akiket érdekel, hogy mi is van vele pontosan. A fiú ugyanis bipoláris zavarban szenved, melynek köszönhetően hangulata az extrém depresszió, és a mániákus, felpörgött, felhangoltabb epizódok váltják egymást néhány havonta. Mikor először találkozunk a könyvben vele, éppen a mániákus korszakában találjuk, a karakterrel járó folytonos változást pedig nagyon érdekes olvasni, az írónő remekül oldotta meg az éles és kevésbé éles váltásokat.
Szerencsénkre nem csak egy érdekes karakterrel van dolgunk, Violet fejében lenni bár igazán más érzés, de mégis ugyanannyira lebilincselő. Violet helyzetét szerintem kevés ember nem tudja átérezni. Elveszített valakit, aki nagyon fontos volt az életében, és megrekedt egy helyben, ahonnan nem tud tovább mozdulni. Erre is, mint sok minden másra, okos szimbólumot talált ki az írónő: Violet nem mer autóba szállni, amióta a nővérével balesetet szenvedtek.
A két főszereplőn túl remekül és életszerűen volt kiépítve mindkét fiatal családja és baráti körei, az írónő sok figyelmet szentelt ezek kiépítésére is. Finch családját egyszerre szántam és utáltam, míg Violet családját csodáltam és imádtam. Külön köszönöm, hogy végre egyszer egy olyan tinédzser, aki elmondja a
szüleinek, hogy mi a baj, akik érdemben tudnak is segíteni. A családon túl a barátok és az iskolai "ellenségek" is mind több rétegből állnak össze egyikük sem csak egy tulajdonság, vagy egy sztereotípia, és ez igencsak felüdítő volt.
A stílus
Az írónő remekül különválasztotta a két karakter nézőpontját mind stílusban, mind dinamikában, mindkettő érdekes, de mégis más és más miatt. A humor nagyon üt, az irodalmi, történelmi, kulturális utalások pedig mindig remekül átjönnek, annak ellenére, hogy (bár ezzel szerintem nem árulok el nagy titkot) kicsit sem Indiana államban lakom. Ezen felül a rövidebb, hosszabb váltások pont egy-egy izgalmasabb résznél úgy működnek, mint egy egybefüggő sorozat végén a függővég, csak még kicsit erősebben is. Ugyanis mikor az egyik karakterről a másikra váltunk, nem is feltétlenül tudjuk meg egyből az előző szál függő végének a megoldását.
Hosszú leírásokban nem bővelkedik a regény, inkább gondolatmeneteket és érzelmi állapotokat követünk hosszan, minthogy a tájat, vagy az épületeket, esetleg a karakterek külsejét mutassa be. Egyedül Finch külsejéről tudunk részletesebb dolgokat, de csak azért, mert ő a jellemével együtt a stílusát is elég gyakran változtatja.
Végkifejlet
A könyv utolsó harmadában már ott lóg a fejünk fölött a befejezés, tudjuk, mi következik, de szerintem mégsem pont úgy és utol, ahogyan a legtöbben számítanának rá. Ha pedig még sejthető is a befejezés, nem maga a történés ezen a ponton, ami a legmegrázóbb, hanem ahogyan mindenki reagál rá, ahogy feltöltődnek a jelenetek a korábbi történtek érzelmeivel, ahogy egyszerre kiabálnék rá szereplőkre, hogy "nem, ez nem így működik" és hogy "nem, tévedsz, hazudsz, a te hibád", de ugyanakkor mégis ott van, hogy igen, ez egy szomorú esemény, és ezeket már az adott szereplő narrációján keresztül teljesen úgy éli meg az olvasó, ahogyan az a karakter feldolgozza lelkileg. Mintha az írónő kézen fogna, és vezetne, nem engedne el, biztosan mutatja az utat, hogy elérd a konklúziót és a tanulságot, amit ő meg szeretett volna mutatni. Tényleg le a kalappal.
Észrevételek és felmerülő kérdések
- Annyira jó, hogy az amerikai iskolákban ennyi ilyen közös project van, és milyen érdekes volt ez a mostani is! Nálunk is lehettek volna ilyenek a gimiben.
- Mélyen elgondolkoztatott, hogy milyen rejtett csodái lehetnek a környezetemnek, amiről egyszerűen nem is tudok, mert nem szúrja ki a szemem.
- Miért nem ütötte le senki Finch apját egy hokiütővel?
- Violet szüleinek egyébként ezennel odaajándékozom a "legjobb YA-s szülők" címet.
- Amanda... nem gondoltam volna.
- Nagyon sok csillagot fogok adni lent... :)
Idézetek, amik ezért vagy azért tetszettek
- Az életünkben a legnagyszerűbb, hogy lehetsz valaki egészen más mindenki szemében.
- Az óratoronyban találkoztam vele, mikor mindketten arra gondoltunk, hogy leugrunk. Megfoghattuk volna egymás kezét, leléphettünk volna együtt a peremről. Azt hitték volna, hogy elátkozott szerelmesek voltunk. Legendásak lennénk.
- Nem baj ha nevetsz, tudod. A föld nem fog széthasadni. Nem jutsz a pokolra sem. Hidd el nekem. Ha van olyan, hogy pokol, már előtted odajutok, és túlságosan le fogom foglalni őket ahhoz, hogy te érdekeld őket.
- - A legjobb barátom volt.
- Olyan nekem sosem volt. Milyen az?
- Nem is tudom. Azt hiszem, önmagad lehetsz vele, akármilyen is vagy - a legjobb vagy a legrosszabb éned is akár. És még úgy is szeret. Veszekedtek, de ha haragszol rá, tudod, hogy akkor sem szűnnek meg a barátaidnak lenni.
- Lehet, hogy nekem is kell egy olyan. - A falon mindenféle felirat: Mielőtt meghalok, gyerekeket szeretnék. Londonban akarok élni. Egy házi zsiráfot akarok. Ejtőernyőzni. Osztani akarok nullával. Játszani akarok a zongorán. Megtanulni franciául. Könyvet akarok írni. El akarok jutni egy másik bolygóra. Jobb apa akarok lenni, mint az enyém volt. Jól akarom érezni magam a bőrömben. El akarok jutni New Yorkba. Ismerni akarom az igazi egyenlőséget. Élni akarok.
Értékelés
Alapötlet:
Karakterek:
Stílus:
Dinamika:
Befejezés:
Karakterek:
Stílus:
Dinamika:
Befejezés:
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése