Ilyen lenne az amerikai (rém)álom? | Blake Crouch: Wayward Pines kritika

Van valami ezekben az amerikai kisvárosi történetekben, ami mindig is vonzott. Talán az amerikai álom a fehér kerítéses egyforma házakról az, ami innen, Európa szívéből egyébként is szörnyen idegennek hat? Nos, ez a könyv egy új szintre emelte ezt az érzetet. 

Régen olvastam már olyan izgalmas történetet, ami ennyire hozzáragasztott volna egy könyvhöz, hogy egyszerűen elengedni sem voltam hajlandó, csak akkor, ha valami fontos, életszerű dolog közbeszólt (alvás és evés, ilyenkor utálom, hogy szükségem van rátok!). Egyszerűen ez a könyv számomra a letehetetlenség definíciója, mert komolyan, bár sok kliséből építkezik, mégis annyira kifinomultan teszi, hogy egyszerűen csak imádni tudtam. A végkifejletet is!

Ethan Burke különleges ügynök világos küldetéssel érkezik az idahói Wayward Pines-ba: meg kell találnia és haza kell juttatnia két társát, akik egy hónappal korábban tűntek el az idilli kisvárosban. Mielőtt azonban felvehetné a kapcsolatot a helyi erőkkel, baleset áldozata lesz. Kórházban tér magához, igazolvány, mobiltelefon és aktatáska nélkül. S bár a személyzet nagyon kedves vele, őt mégis nyugtalanítja valami.

Ahogy telnek a napok, Ethan nyomozása egyre több kérdést vet fel. Miért nem tudja felhívni a feleségét és a fiát? Miért nem hiszik el a helyiek, hogy ő különleges ügynök? S mi célt szolgál a várost körülvevő elektromos kerítés? A lakosokat akarják bent tartani vele? Vagy valami mást odakint? Nyomozásának végére Ethan szörnyű dolgokra döbben rá: talán soha nem jut ki élve Wayward Pines-ból, mert ő már nem ugyanaz az ember, aki egykoron volt.

 Ez a leírás az, amivel én sokkal többet viszont egyszerűen nem mondhatok el a történet alakulásáról. Mert nem szabad, mert nem vagyok gonosz, mert nem akarom, hogy nektek rossz legyen. Hasonlítgatásokba is csak azért bocsátkoznék, mert tudnotok kell, mire számítsatok. Tényleg rühellem, mikor valaki azt mondja, hogy "jaj, ez a könyv/film/sorozat pont olyan mint ez a másik", de egyszerűen most ezzel kell élnem nekem is. Ez a könyv rejtélyekkel operál, egy olyan világgal, ahol semmi, de tényleg semmi sem az, aminek látszik. Nincsenek tücskök, csak hangszórócskák elhelyezve az utcán, melyből tücsökzene szól, hogy a hangulat idilli legyen. Bármikor, bármelyik szomszéd ellened fordulhat, és a világ alapjaiban változik meg. Hasonlítgassunk akkor más történetekhez, amitől hasonló benyomást kaphatott a néző/olvasó! Lost! Truman Show! Twin Peaks. Főleg a Twin Peaks, ez az, amelyből a szerző beismerten a legtöbb inspirációját merítette.

Sokan a szerző stílusát Stephen Kingéhez hasonlítják, de öhm, mehh, ne menjünk ilyen irányba, mert mondom, utálom a hasonlítgatásokat. Viszont abban tényleg van valami, hogy King és Crouch is valami olyat tudnak az emberi lélekről, amely információ birtokában könnyen rá tudják hozni az emberre a frászt. Többek között emiatt határozottan felnőttebb korosztálynak ajánlott ez a könyv, bár nem annyira grafikus, hogy apró részletességgel írjon le szörnyű részeket, de bevallom, nekem okozott pár rémálmot. Talán nem kellett volna lefekvés előtt olvasni, de hát most már mindegy, nem igaz? Ettől függetlenül a felnőttebb korosztály alatt a 16-os, és nem a 18-as karikát értem.

Az első könyvet egyébként körülbelül két nap alatt zavartam le, voltak helyek, ahol picit leült a sztori, de sosem unatkoztam, egy percre sem. Hessegessünk el néhány dolgot, hogy hátha ettől jobban felkeltem az érdeklődéseteket. Néhány teória, ami nem fog beigazolódni, és így nem fog titeket valami szörnyű befejezés arcul csapni:

1. Nem halt meg igazából mindenki. (A hatodik érzék rendezője készíti a könyvből készült sorozatot, úgyhogy ez fontos szempont)
2. Ethan nem álmodja az egész történetet.
3. Ethan nem őrült meg.
4. Ez az egész nem csak egy teszt. (looking at you, @TheMazeRunner)

Úgyhogy tessék, nagyon szívesen, és most már tessék elkezdeni olvasni, mert ez a könyv baromi jó!

Mielőtt azonban túlzásba esnék, íme néhány negatívum is.

Nem tudom.

Miért.

Kellett.

Helyenként szavakat.

Vagy mondatrészeket.

Külön sorba. 

Kezdeni?

Indokolatlanul.

Jó, ennyire nem volt azért vészes a helyzet, helyenként működött, mert olyan bevillanás szerű jeleneteket eredményezett, de sokszor kicsit sok volt. Például a raktáras jelenetnél a kajákkal. Ha olvassátok, majd látni fogjátok, miről beszélek. 

A fordításba/szerkesztésbe is belecsúszott néhány olyan hiba, amiket egy egyszeri átolvasással azért ki lehetett volna javítani, például mikor a főszereplő egy hotelba megérkezve lazán "betöri az ablakot", hogy bejöjjön a hűs levegő, vagy mikor "talkie walkiet" használnak, satöbbi.

Na, akkor értékeljünk, hadd rohanjak a következő részt olvasni! (Ja, nem mondtam? Ez egy trilógia!)

Értékelés

Alapötlet:

Karakterek:

Stílus:

Dinamika:

Befejezés:

Még valami! Ha tervezitek, hogy belenéztek a sorozatba, és a könyvet is el akarnátok olvasni, óvatosak legyetek. Az első rész nagyjából az első könyv feléig lövi le a dolgokat, a második pedig a háromnegyedéig. Olvastam olyan infókat, hogy második évad is lesz, de olyat is, hogy az egész egy tízrészes minisorozat. Éppen ezért, előbb olvass, és csak utána nézd a sorozatot, mert nem tudhatjuk, milyen ütemben fognak haladni! Mi jelenleg a második epizódig láttuk, és még fedi az első könyvet bőven, de jobb óvatosnak lenni.