A nemzetközi helyzet egyre fokozódik. | Blake Crouch: A pokol kapujában kritika

Hisztek a második könyvek lerázhatatlan átkában? Tudjátok, amikor egy háromrészes sorozatot olvastok, és van egy remek kezdés, van egy epikus befejezés, de a középső kötet... amolyan mostohagyerek, aki csak úgy ott van, mert mégis, ki akar kétkötetes történetet írni? Hiszen arra nem lehet azt mondani, hogy trilógia!

Figyelem! A kritika komoly spoilereket tartalmaz az előző könyvből! Ha még nem olvastad az előző könyvet (de tervezed), akkor ne tovább! Lesd meg inkább az előző rész kritikáját, ami spoilermentes, és hátha felkelti az érdeklődésed a sorozat iránt!

A történet alig pár nappal az előző rész után folytatódik, Ethan Burke lett Wayward Pines új sheriffje, miután megtudta a szörnyű hírt, hogy a kinti világ megszűnt létezni, a város az emberiség utolsó mentsvára, a benne élő emberek pedig az utolsó tiszta vérű emberek. Odakint szörnyek élnek, akik az emberiség utódaiként alakultak ki, mintegy kétezer év alatt. Az utóbbi majdnem két évezred alatt Wayward Pines lakói hibernációban pihentek egy hegy gyomrában, hogy felébredve egy milliárdos tudós, David Pilcher által megálmodott ideális kisvárosba kerüljenek, ahol új élet vár rájuk. 

Ez nem a hivatalos leírás, de szerintem sokkal helyénvalóbb, mint az, ami a könyvre került, jóllehet, érthető, hogy a hatalmas spoilereket miért nem tették fel a második kötet hátlapjára. Hadd szögezzem le itt az elején, hogy nem, nem tetszett annyira, mint az első regény. Kétszer annyi időbe telt, míg elolvastam, mint a másikat, és ez nagy részben annak is köszönhető, hogy közben, az olvasással párhuzamosan néztük kedvesemmel a regényből készült sorozatot, ami... hát, nem sok köze van a regényhez. Kicsit össze is zavart néha, hogy néztünk egy részt, olvastam pár fejezetet, és helyre kellett tennem a fejemben, hogy oké, ez a sorozatban így van, a könyvben viszont így. 

Ezt a felesleges, tinédzserek az iskolában sztorit az idegesítő tanárnénivel kicsit sem hiányoltam a könyvből (Wayward Pines - 5. rész)

Szóval, lényegében ez az én hibám, ennek ellenére ugye a tetszés-nem tetszés kérdésében elég nagy súllyal bíró szempont. Lassabbnak éreztem a könyvet, és miután az előző rész végén fellebbent a lepel a nagy titokról, egyszerűen egy hullámvölgynek tűnt a regény eleje. Visszakerültünk a régi kerékvágásba, amit az első rész elején is picit lassúnak gondoltam. Csendes hétköznapok, és közben meggyilkolnak egy Alyssa nevű lányt is, ami kicsit légből kapottnak tűnt nekem, lévén, semmi utalás, vagy egy szó sem volt róla az első regényben. Emiatt sokáig nem is éreztem, hogy annyira érdekel, ki ölte meg, egészen addig, míg meg nem tudjuk, hogyan is kerül ő a képbe, és mi köze van a hatalommániás feltalálónkhoz, David Pilcherhez. A végjáték pedig megint igencsak izgalmasra sikeredett, bár nem tudta még überelni nálam az előző rész végét. Összességében az első rész a rejtélyt építi fel, a második pedig mögötte a karaktereket, a motivációikat és a lelki világukat.

Pilcher karaktere az egyik legnagyobb pozitívum volt a számomra, annyira komplex, és annyira beteg az istenkomplexusával együtt, hogy az valami hihetetlen. Mégis, a szélsőséges gondolkodásmódjával együtt számomra teljesen hiteles karakter, remekül megalapozza az ő személye az egész aktuális világképet. Karakterekből most egyébként is többet kaptunk, mint az előző részben, hiszen itt már több szemszöget kapunk. Míg az előzőben Ethan és Theresa meséltek nekünk, addig itt már bejön melléjük Pilcher, helyenként Pam és egy másik karakter, Tobias is. Tobias szála nekem nagyon érdekes volt még, hiszen ő Pilcher egyik felfedezője, aki a kerítésen túli világot járja. Az ő szemszögén keresztül bepillantást nyerhetünk a kinti életbe, amely kicsit olyan, mint azok a bátor és kissé hibbant emberek, akik a National Geographicon az oroszlánok mellé szegődnek és kísértik a sorsukat azzal, hogy minél közelebb merészkednek. Nyilván, Tobias nem brahiból nyomul együtt a bestékkel, hanem épp a felfedező útjáról tér vissza Wayward Pines felé.

David Pilcher lazán ledobja az igazságbombát Ethan előtt

Ethanben és Theresában is remekül felépítette a szerző azt a belső vívódást, ami a titokkal és ezzel a furcsa, kettős élettel jár együtt. Egyik legnagyobb szívfájdalmam a tévésorozattal kapcsolatban az, hogy Theresa karaktere borzalmasan van megírva (meg Ethané is), pedig a könyvben annyira erős, és komplex női karaktert kapunk. Ethan a második köteten keresztül végig hurcolja a nagy titkot, amelyre az első részben derített fényt, és ennek a titoknak a súlya az, ami motiválja és mozgatja, ebben a kötetben, illetve ez is lesz az, amely ezen regénynek a végjátékáért felelős.

Összességében tehát egy erős regényről van szó.

Azonban még mindig sokszor minden mondat új sorba kerül.

Amitől nagyon.

Szaggatott lesz helyenként a szöveg.

Viszont még mindig tetszik a sorozat, és már benne is vagyok nyakig a harmadik részben. Csak tegnap kezdtem, de már a felénél járok, és ó, te jó ég, milyen izgalmas!

Értékelés

Alapötlet:

Karakterek:
Stílus:
Dinamika:
Befejezés:

Ti olvastátok a könyvet, vagy esetleg követitek a sorozatot? Mit gondoltatok a második részről?