Mi van benned? Zűr. Zavar? | Duba Gábor: Szabadon foglak

Duba Gábor Szabadon foglak című regénye az Ünnepi Könyvhéttől lesz elérhető, én azonban olyan szerencsés voltam, hogy eljutottam a könyv premierjére, így hozzájutottam még a megjelenés előtt. Hogy milyen lett a könyv? Nos, itt az ideje, hogy én is felrúgjak pár szabályt.

Azt hiszem, eljött az ideje, hogy lemondjak az eddig megszokott kritika formáról, elértem arra a pontra, hogy beismerjem magamnak, "szép próbálkozás volt", és vállon veregessem magam. Az egyik mai lecke? Nem lehet mindent szisztematikusan ugyanolyan szempontok szerint górcső alá venni. Lássuk csak, miről is szól ez a regény a fülszöveg szerint:

A nevem tudták, az arcom ismerték. De csak én tudtam, ki és mi van mögötte.
Csak azért illeszkedtem be mindenhol, hogy ne lássák, valójában kilógok a többiek közül. Másként gondolkodtam és másként láttam a világot, mint a többi 18 éves.
Egy nap mégis rátalált valaki a hozzám vezető útra. Mindent nekem adott, és aztán el is vette tőlem.
A sokkból megértettem, hogy minél több olyan pillanatot kell megélnem, amely éppen akkor jó, eltalál, felráz vagy rendbe tesz. Minden ajtón benyitottam.
Fű, pia, menekülés, bulik és új barátok az életemben: egy domina, egy leszbikus lány és egy díler. Feszíteni akartam a húrt, nem féltem semmitől. Hajtott a kíváncsiság, meg akartam tudni, ki vagyok igazán. És most itt van ez a férfi. Ideküldték nekem valahonnan, hogy elvegye az önkontrollomat, és cserébe megkapjam önmagamat.
Szinte az apám lehetne, és mégis… Tudok annyit róla, ami ahhoz kell, hogy még többet akarjak.  
"A férfiak sokszor azt hiszik, mi nők csak lélekből vagyunk összerakva."

 

Életfilozófia regény formájában?

A könyvet két nekifutásra olvastam végig, egyik nap a feléig, tegnap pedig a közepétől a végéig jutottam egy lendülettel. Lekötött, berántott, nem engedett, kíváncsi voltam, hogy mi lesz. A fülszöveget olvasva megmondom őszintén, hogy nem ezt a könyvet vártam. Kicsit féltem tőle, hogy a regény nagy részét a vad partizás teszi majd ki, de szerencsére nem így lett. Saci mindössze kipróbál mindent, ami csak elé kerül, és ezt sem viszi el olyan végletekig, amit már nem olvasok szívesen, mindössze egy jelenet volt, amit a gyomrom nem tudott annyira befogadni, bevallom őszintén, azt el is lapoztam, de ez főleg a saját gyermeteg lelkem miatt van, nézzétek el nekem. Számomra még a Grace klinika egyik-másik műtős jelenete is túl sok szokott lenni, egyéni szociális probléma, tisztában vagyok vele. 

Azt hiszem, a Szabadon foglak egy olyan történet, amit az emberek vagy nagyon szeretni fognak, vagy pedig elítélnek, az értékrendjüktől és a rugalmasságuktól függően. Személy szerint, bár alapvetően sosem keveredtem ilyen helyzetekbe, mint a főszereplőnk, Saci, nem hiszem, hogy teljes mértékben megvetendő, amit tesz. A regény rengeteg tabu témát mutat be más oldalról, mint ahogy más médiumon keresztül láthatjuk, és ahogy a fülszöveg is ígéri, feszíti a húrt és nem fél semmitől. Nem óvatos, nem köntörfalaz, elmondja, ahogy van és kész. Lényegre törő és bátor, nyers, de mégis kézen fog és vezet a történeten át. Elvégre egy tizennyolc éves lányról van szó, vele még nem annyira kemény az élet, és a regény sem bántja az olvasót, sosem. Csak mutat, ad, mesél és tanítgat dolgokra, amiket helyesnek gondol, de nem bánt, még akkor sem, ha a benne felvázolt helyzetek elég hajmeresztőek tudnak lenni néha.

Csak stílusosan

Ha van valami, ami mindenképpen említésre méltó a regénnyel kapcsolatban az a szerző egyértelmű tehetsége. Duba Gábor a reklámszakmának és a dalszövegírásban szerzett nagy gyakorlatának köszönhetően helyenként úgy csavarja a szavakat, hogy az ember esze megáll. Az enyém legalábbis megállt néha. Mutatom:

Szinte hallom a kerekek csikorgását Zola fejében.

- Mi van benned? - törtem meg a hallgatást.
- Zűr.
- Zavar?

Annak ellenére, hogy a regény közel sem tökéletes, első regénynek egészen lenyűgöző, érezhető benne az egyediség, a stílusa pedig számomra olyan elképesztően könnyedén vitte a hátán a történetet, hogy tényleg nehéz volt lerakni. A szerző sokszor rövidebb mondatokban fejezi ki magát, ezek láncával pedig a legtöbbször fent tudja tartani az érdeklődést, még amikor a történet maga le is ül egy kicsit.

Nyitott könyv vagyok

Volt egy visszatérő dolog, ami könnyedén kizökkentett. Rutinos olvasóként szeretem, ha rá kell jönnöm dolgokra, ha nekem kell levonnom a következtetéseket, vagy sejtenem kell dolgokat, ha a rezdüléseikből és a reakciójukból ismerem meg a szereplők legféltettebb titkait, kicsit úgy, mint az életben is. Ha el akarják mondani, persze, elmondják, de nem mindenki annyira nyitott. Néha szavak nélkül, egy jelentőségteljes pillantásból, vagy egy félbehagyott mondatból többet tudunk meg az emberekről, mintha azok az egész élettörténetüket kiterítik elénk. 

Sok karakter, akiknek a véleményét fontosnak tartja az író, és akik formálják Saci hozzáállását dolgokhoz, nemes egyszerűséggel elmesélik szívük minden búját és baját, teszik ezt mind olyan stílusban, ami számomra teljesen életidegen volt. Persze, ez csak egy könyv, persze, ezek csak szereplők, de egy olyan regényben, amely ennyire életszerűnek mutatkozik eléggé kirívó az, mikor alig "pár napnyi barátság" után például Saci osztálytársa, Kyra elmeséli neki a legféltettebb titkát, hogy a testéből él, vagy hogy Saci és szerelme, Zola között már a második találkozásukkor olyan mélyreható párbeszédek zajlanak le, amelyeket semmi esetre sem hiszek egyszerűen el egy tizennyolc éves lánytól, akármennyit olvas, akármennyire komolyabb, mint a társai. Ellenben el tudnám képzelni egy huszonpáréves nőtől, de ugye Saci még érettségi előtt áll.

- Érdekes emberekre találsz.

- Vagy ők találnak rám. A világ tele van érdekes emberekkel, csak észre kell őket venni.

Összességében úgy éreztem, hogy az író remekel a leírásokban, az érzelmek kifejezésében, csak éppen ezek a dolgok ilyen formában szerintem nem hangzanak el párbeszédekben hétköznapi emberek között, és emiatt picit kirángattak a történetből. Hangsúlyozom, hogy ha csak egy, vagy legfeljebb két karakter viselkedett volna így, egyáltalán szóvá sem tenném, de többel is ez volt a helyzet, ettől pedig nálam kicsit túl sok lett. Azzal is tisztában vagyok, hogy néhányan sokkal vastagabb határvonalat húznak meg aközött, ami könyvekben, filmekben, sorozatokban szerepel, és aközött amit valószerűnek hisznek. Így ezek lehet hogy olyan dolgok, amik csak az én csőrömet bökték egy kicsit, míg mások akik olvasták, nem is tudják, miről beszélek.

Szerelmi háromszög egy hiányzó oldallal

Saci és Zola kapcsolata nagyon mély, hiszen alapjában véve sokkal jobban megértik egymást, mint mások őket. Ez az érzés az, ami összehozza a két szereplőt. Csak ott van az a parányi bökkenő, hogy Zola házas, és gyereke is van. Ami baj, de mégsem, és aztán mégis, de akkor mégsem. A két karakter többször is elmondja, nem éreznek bűntudatot ezzel kapcsolatban. Sőt, mikor Saci elmondja Kyrának a dolgot, ő sem ítélkezik. Meggyőztem magam, hogy ez még érthető, hiszen a barátnője, és vele egykorú is, ilyen fiatalon még nem érti az ember, hogy ez mennyire nem helyes. Zolát azzal mentettem ki gondolatban, hogy ő pedig szerelmes, biztos nem klappolnak otthon a dolgok, szüksége van erre... és mikor ide eljutottam gondolatban, már utáltam is magam egy kicsit. Mikor utolsó reményem, a Sacihoz nagyon közelálló felnőtt, érett, sokat látott Klaudia néni is lerendezi annyival, hogy Saci sokat fog ebből tanulni, picit elszakadt a cérna. Milyen jó, hogy Saci komoly élettapasztalatot nyerhet, és ezért igazából egy család romokba dől! Kicsit más befejezése lett volna úgy, de szerintem kihagyott ziccer, hogy Saci szüleinél nem derült ki, hogy az apa részéről van egy harmadik fél. Pedig sok ponton sejtettem, hogy van valakije, és elég ironikus is lett volna. 

A nagyon okos emberek azt mondják, nincs jó vagy rossz döntés, csak döntés van.

Szép dolog, hogy nem ítélkezünk emberek fölött, de örültem volna, ha legalább egy karakter van a regényben, aki az én álláspontomat is képviseli. Nem azért, mert feltétlenül igazam van (bár, jelenleg ez a meggyőződésem), hanem azért, hogy legyen megjelenítve az az oldal is egy karakterként, és ha mást nem is tesz, hát mondja el szépen Sacinak, hogy mit okoz, mesélje el neki, mit élhet át a gyerek, vagy a feleség, milyen hatással van ez rájuk, és milyen károkat okozhat. Mert hát szép és jó a szerelem, de nem kell miatta feltétlenül mindenkin átgázolni. Ha pedig képviselve lett volna ez a vélemény is, igazán elmondhatta volna neki Saci az ő oldalát, és így mintegy indirekt módon meg is győzhetett volna róla, hogy ez így miért van rendben, de ezzel a felállással nem találkozunk a regényben.

Itt a vége, fuss el véle

A regény végig ugyanazt a dinamikus, kiegyensúlyozott ritmust diktálja, és ez volt az, ami miatt a befejezésnél kizökkentett az, hogy a két főszereplő sorsát eldöntő oldalaknál olyan sebességgel kapcsoltunk egyik végletből a másikba, igenből nem lett, aztán mégis, aztán mégse, mintha egy ping-pong meccset láttunk volna. Értem, hogy telt el közte idő, de jobban tetszett volna, ha a már megszokott ritmusos hullámvasútszerű sebességgel zajlanak le a dolgok.

Összességében azonban, minden kis kukacoskodásom ellenére a könyvet szerettem, a stílus valami káprázatos, érdemes elolvasni, akinek bejönnek az NA (new adult) típusú könyvek, az biztosan szeretni fogja. ;)

Értékelés

Alapötlet:
Karakterek:
Stílus:
Dinamika:
Befejezés: