Rácz-Stefán Tibor: Fogadj el! kritika

Életemben most először kritizálok egy könyvet, amit olyan ember írt, akit személyesen és évek óta ismerek. Rácz-Stefán Tibor ugyanis, nekem csak Tibi, akitől rengeteg dolgot tanultam az elfogadásról és az együttérzésről, még akkor is, ha ő ezzel nem is feltétlenül van tisztában. Blogját egy időben napi szinten figyeltem, mostanában ez leredukálódott hetente egy alkalomra, de akárhogy is nézzük, jelen voltam azóta, hogy az oldal először megnyitotta a kapuit. Ezért egy kicsit nehéz a dolgom, amikor őszinte kritikát kell megfogalmaznom valamiről, amibe egyértelműen szívét-lelkét beletette, de mégis ezzel próbálkozom.

Az alapfelállás

Történetünk két főhőse Petra és Dávid, akik ugyanabba az elit gimnáziumba járnak, és mindketten titkolják a személyiségüknek egy igencsak fontos részét. Petra vidékről érkezett az iskolába, és bár szegény családból származik, mindig is az volt az álma, hogy bekerülhessen a Szép Remények nevű gimnáziumba. Ösztöndíjjal érkezik, ám mivel az osztálytársai megvetik a kevésbé tehetős diákokat, hazudik a származásáról és az anyagi helyzetükről. Dávid, aki hamar megtalálja a közös hangot Petrával, igyekszik szinte észrevétlennek maradni társai körében, ugyanis fél, hogy mi lesz ha kiderül, hogy meleg. Közben azonban Dávid megismerkedik a gólyatáborban a jóképű Áronnal, aki számára nyilvánvaló Dávid vonzalma, és ezt gúnyosan ki is használja.

Ritkán fut bele az ember a Young Adult típusú könyveknél olyan történetbe, ahol már szinte a legelejétől fogva tudni lehet, hogy az írója egy ilyen fontos üzenetet akar átadni. Már a második-harmadik fejezet környékén egyértelmű volt számomra, hogy ebből valami nagy tanulság fog kerekedni, és ezen nem igazán segített az sem, hogy a prológusban előre vetített káosz, mint egy fekete felhő lebegett a fejem fölött olvasás közben. Az a prológus azonban nagyon jól működött, mert emlékeztetett rá, hogy bár az első néhány fejezet amolyan kissé klisés gimis filmes beütést kapott, addig tudni lehetett, hogy egy ponton majd gyökeresen megváltozik minden. A kontraszt, amit így kaptam nagyon éles és erőteljes volt, és megmondom őszintén, ha nem lett volna, nem biztos, hogy érdekel annyira Petra története, hogy folytassam az olvasást az első két-három fejezet után, de így végig kíváncsi voltam, hogy mi lesz.

A karakterek

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Petra abszolút nem volt szimpatikus számomra. Míg a maga kis személyes drámája a beilleszkedésről, és a megfelelni akarásról teljesen ismerős volt, hiszen ezen a fázison valószínűleg mindenki átesett élete során legalább egyszer, de a fejében lenni nem volt... otthonos érzés. Ez lehet, hogy azért volt így, mert szinte rögeszméjévé vált, hogy ebbe az iskolába akar járni, és ettől egy kicsit elszakadt benne valami. Megfelelni akart az iskolának, hogy felvegyék, aztán pedig a társai elismerése lett a legfontosabb számára. Azt hiszem, ami abszolút elidegenített tőle, az volt, hogy egy ponton kijelentette, tisztában van vele, hogy álarcot visel a többiek kedvéért, de úgy tűnt, cseppet sem zavarja, annak ellenére, hogy alapvetően okos, értelmes lányként ismertük meg.

Petrához képest kellemes felüdülést nyújtott nekem Dávid fejében lenni, és az író döntése, hogy az ő szemszögét olvassuk egyesszám harmadik személyben, valószínűleg nagy szerepet játszott ebben. Így kaptunk egy biztonságos, két lépés távolságot a karaktertől, de még így is közelebb állt hozzám, mint Petra. A legérdekesebb számomra kettejük barátsága volt, ahol mindketten kihozták egymásból a legjobbat, nagyon jól működtek együtt, olyankor mindig a legjobbat mutatták meg magukból, vagy legalábbis próbálkoztak.

Dávid egy erős jellem, aki elnyomva érzi magát a környezete miatt, Petra pedig egy gyenge jellem, aki úgy próbál erősnek látszani, hogy elnyomja igazi, gyengébb önmagát a környezete miatt. 

A stílus

A történet egy teljesen autentikus, fiatalos nyelvezetet használ, ami a tinédzser narrátorokkal együtt tökéletesen működik. A káromkodások, a szófordulatok nem tűnnek erőltetettnek, ez pedig üdítő, tekintve, hogy sokan beleesnek abba a hibába, hogy próbálják túlságosan mű stílusban elmesélni fiatalok történetét az ő szemükön át. 

Ami engem időről-időre kizökkentett, az az általam csak "termékmegjelenítés" néven futó jelenség. Színészek, sorozatok, könyvek és zenék gyakori, konkrét megjegyzése, amelyeket nem csak az biztos, hogy nem mindenki ismer, de az is, hogy nem feltétlenül teszik a könyvet időtállóvá.

Ha történetesen az ember egy olyan sztorit ad ki a kezéből, amely egy ilyen univerzális, és makacs, évtizedek óta jelenlévő, és valószínűleg még évtizedek múlva sem eltűnő problémát akar ábrázolni, akkor véleményem szerint az utalásoknak ugyanolyan univerzálisnak és időtállónak kell lenniük.

Öt-hat év múlva az emberek már nem feltétlenül úgy fognak nézni az említett YA könyvekre, vagy akár Lady Gaga Born This Way c. számára, mint most. Sőt, a pop zenék még könnyebben feledésbe merülnek, mint a könyvek, mindig jön új sláger. Ezen felül, mint valaki, aki az említett könyvek közül jópárat nem ismertem, kicsit kirekesztve is éreztem magam, mintha egy belsős poént nem értenék egy baráti társaságban. Persze, ez elképzelhető, hogy csak egyéni szociális probléma a részemről.

Figyelem! Ettől a ponttól SPOILEREK következ(het)nek!

Végkifejlet

Ahogy közelít a történet a prológusban felvázoltak felé, már olyan érzése van az olvasónak, mintha egy több száz kilométer per órával száguldó vonaton ülne, amely biztosan és gyorsan közelít a szakadék felé. A könyv az internetes zaklatástól elkezdve felültetett erre a vonatra, és onnantól kezdve már leugrani sem volt róla túl sok értelme, hisz így is, úgy is sejthető, hogy mi lesz, akár végigolvasod, akár nem, Csehov puskája már megmutatkozott, és biztosan el is fog sülni. Ebben a részben az a klausztrofóbikus atmoszféra és bezártság érzés igencsak intenzív érzéseket váltott ki belőlem, és azt vettem észre, hogy szurkolok, hogy bizonyos karakterek haljanak meg, és bizonyos karakterek meg is haltak. Egy kicsit ez boldogsággal töltött el, és aztán arra jöttem rá, hogy "hű, elég szörnyű ember vagyok, hogy ez így van!"

Észrevételek és felmerülő kérdések

• Miért volt ebben a könyvben minden felnőtt ennyire szörnyű emberi lény?
• A tanárokat nem zavarta, hogy az osztály nagy része szociopatákból áll?
• A meme dolog szörnyű és zseniális volt egyszerre, valószínűleg tényleg ez történne hasonló esetben.
• A rendőrség majdnem olyan "jól" működik a könyvben, mint a valóságban. Teljesen realisztikus.
• A nem szimpatikus mellékszereplő osztálytársak szemszögéből nyújtott egy-egy fejezet a történet végén nagyon jól működött a karakterek "emberivé" tétele szempontjából. Már majdnem sajnáltam őket.

Idézetek, amik ezért vagy azért tetszettek

• – Lövöldözés van a gimiben.
  – Mi az isten? Ez Magyarország! Itt ilyen nincs.
• ...míg Bálint ebből az egészből egy szexcsődörként kerül majd ki, én leszek a mocskos lány. Mert mindig ez van.
  Megjegyzés: Köszönjük szépen a feminizmus nevében! A kettős mérce szörnyű dolog, és nem számítottam rá, hogy ebben a könyvben erről olvashatok, ezért kellemes meglepetésként ért a kellemetlen igazság.Az ilyenekre fontos felhívni a figyelmet.
• – Nem akarok tovább Áron mellett ülni – súgta nekem nagyon halkan. – Nagyot csalódtam
  benne, de félek, hogy ha közel leszek hozzá, akkor megpróbálkozik valamivel és én
  elgyengülök. Leszel velem hátul?
  – Már év elejétől így kellett volna lennie. Bocsáss meg – feleltem neki őszintén, mire
  kaptam egy mosolyt. Bárcsak már szeptemberben is okosabb lettem volna.

Értékelés

Alapötlet: 
Karakterek:
Stílus:
Dinamika:
Befejezés: