Zaklatva lenni kicsit sem romantikus. | Claire Kendal: Mindent rólad

Bárki megkérdezné, bevallanám, hogy feminista vagyok. Ha nem kérdezné, valószínűleg akkor is. De nem ezért volt félelmetes ez a regény. Hanem azért, mert nő is vagyok. És akármennyire is megdöbbenthet ez néhányakat, van néhány félelmetesebb dolog egy nő számára, mint a slasher horrorok. Mint például ez a könyv.

Akárhonnan is nézzük, a szexuális zaklatás ilyen, vagy olyan formában minden nő életében jelen van. Nem, nem az eltúlzott csakAmerikábanvan esetekről beszélek, hanem az apróbb, már-már mindennapi dolgokról. A szerencsések nem veszik észre azokat a pillantásokat, amit nem túl diszkréten, esetlegesen megjegyzésekkel kísérve köpnek utána az utcán az értelmiséginek legnagyobb jóindulattal sem nevezhető úriemberek. Bizonyos munkahelyeken egyenesen normálisnak, és elvárhatónak számítanak az utalgatások, az undorító megjegyzések, például a vendéglátóipar egyes területein, pincérnőként, pultoslányként, de én még recepciósként is találkoztam ilyennel. (Négycsillagos szállodában!) "Ne lepődj meg rajta, ez így működik", vagy, "Miért veszel fel munkába ilyen ruhát, ha nem akarod, hogy beszóljanak?" voltak a válaszok a legtöbb esetben, és hát... hmm.

Figyeljetek, őszinte leszek, kicsit jobban szíven ütött ez a könyv, mint kellett volna, és itt az ideje a coming outomnak ezen a blogon, igen, feminista vagyok, nem, nem utálom a férfiakat. Oké? Oké. Szóval, ebből az okból kicsit máshonnan közelítem meg a könyvet, mint másokat, mert a központi témája igencsak kibillentett a lelki egyensúlyomból. Nézzétek el nekem, kérlek, és tartsatok még ki egy kicsit, mert ez egy fontos téma, és ehhez mérten kell megközelíteni.

Mint mondtam, mikor panaszkodtam, hogy miként viselkednek a férfiak a munkahelyemen (főleg a pultos meló készített ki ilyen szempontból), akkor megkaptam, hogy hát nem kéne akkor sminkelni, nem kéne feszülős ruhákat hordani, és hasonló kedvességek. Na már most ezt kétféleképpen lehet megközelíteni: Ha igényesen öltözöl fel, nyilván a férfiak miatt teszed ezt. Ha nem akarod a férfiak figyelmét felkelteni, akkor NE öltözz így. Ennyire egyszerű. (Elviekben.) Itt pedig van egy óriási probléma, ami sokak figyelmét elkerüli: a testem az enyém. Én öltöztetem fel, én használom, én vigyázok rá, én élek benne. Miért kell valamilyennek lennie a testemnek (vagy bárki más testének) ahhoz, hogy emberek értelmes módon viselkedjenek, és ne állatokként? 

Tudtátok, hogy sokszor, ha feljelentenél egy férfit, mert zaklatott, az első kérdés, amit feltesznek neked az az, hogy "Mit viseltél ekkor?". Sőt, az idei évben a pécsi rendőrség kampány filmjeiben is az áldozatokat teszi felelőssé, ha bántják őket. Túl sokat ivott, hogy volt felöltözve, miért ment ilyen helyre? A nemi erőszak az egyetlen olyan bűntény, ahol vádolják az áldozatot.

Csak hogy mindenki, nemtől függetlenül el tudja képzelni, képzeljétek el ezt a kissé elbagatelizált példát: Betörnek hozzád, és kirabolnak, elviszik a plazmatévédet, a laptopodat, és minden pénzedet. Feljelentést teszel, kiér a rendőr, és azt mondja, hogy hát, igazából ez elsősorban a te hibád, hiszen mit is gondoltál, hogy ilyen környéken laksz, ahol gyakoriak az ilyen bűntények, és plazmatévét veszel? Biztos reklámoztad, hogy ilyened van, és valaki elvette. A te hibád. 

Mert ahelyett, hogy a fiainkat tanítsuk meg, hogy ne bántsanak másokat, tanítsuk meg inkább a lányainkat, hogy ha elmennek buliba, őrizzék az italukat, hogy merre menjenek, hogy ne támadják meg őket, és azt is, ha esetleg valaki mégis nekik esik, hogyan védjék meg magukat a kulcscsomójukkal.

Miért volt szükség erre a plusz körre, mielőtt a kritikához értem volna? Mert a mai könyvünk a zaklatást helyezi középpontba, és teszi mindezt zseniális finomsággal és könyörtelenséggel egyszerre. 

Torkon ragad, és nem ereszt, amíg a végére nem értél. Most megtudod, milyen érzés, ha egy nőt a szerelmével zaklat egy megszállott férfi.
Clarissa Bourne részt vesz egyik egyetemi kollégája, Rafe Solmes könyvbemutatóján, amikor azonban másnap felébred, nem emlékszik pontosan, hogy mi történt éjszaka. Rafe megerőszakolta? Kábítószert tett az italába? Rafe attól az éjszakától fogva mindig mindenütt ott van, ahol Clarissa, az egyetemen, a méteráruboltban, a vonatállomáson. Az ő üzeneteivel van tele Clarissa hangpostája, az ő ajándékai töltik meg a postaládáját. Világosan a tudtára adja Clarissának, hogy soha többé nem engedi el. Mert Clarissa az övé.
Clarissa megkönnyebbül, amikor beválogatják esküdtnek, hiszen Rafe nem mehet utána a bíróságra. A tárgyalóteremben egy zaklatás története bontakozik ki lassan előtte, melynek áldozata az ő megpróbáltatásaihoz ijesztően hasonló élményeket élt át. Ráeszmél, hogy ha meg akar szabadulni Rafe-től, ha azt akarja, hogy a rendőrség komolyan vegye a panaszát, minden eseményt dokumentálnia kell, minden ajándékát meg kell őriznie, tehát állhatatosan gyűjti Rafe tébolyának bizonyítékait, hogy később ellene fordíthassa. Lejegyzi a vérfagyasztó mesét, melynek kusza szálaival Rafe mindent besző, s melynek befejezése szörnyűbb Clarissa legsötétebb rémálmánál.

Claire Kendalnak már most nagy jövőt jósolnak. Remélem, sok könyve lesz még, mert ez a regény az első, amit kiadtak, és máris zseniális. Tényleg torkon ragadott és nem eresztett. Szörnyű volt és zseniális egyszerre.

A főszereplőnk, Clarissa egy talpraesett nő, aki rettegésben él már hetek óta. Kollégája, Rafe egy hatalommániás férfi, aki, nem elég, hogy kábultan szexre kényszeríti, még azután lépten-nyomon követi is minden nap, "kikíséri" az állomásra, egy nap negyven üzenetet hagy a rögzítőjén, és egy olyan virágokból készült koszorút küld neki, amiket az emberek temetésekkor küldenek. A szerző bámulatosan kidolgozta mind Clarissa, mind Rafe karakterét, Clarissa fejében lenni meglehetősen félelmetes érzés. A történetben kétféle narráció halad egymás mellett párhuzamosan, az egyik a nő naplója Rafe-ról, a másik pedig egy E/3-as mesélő, aki Clarissát követi. Ez elég érdekes volt, és nagyon jól is működött, növelte a félelmetességi-faktort.

Rafe ugyanis nem csak egy zaklató, aki felzaklatóan zaklat. Rafe egy félelmetes lény, számító, okos, művelt, és ez csak még rettenetesebbé teszi. Sokszor ugyanis a kevésbé művelt emberektől vagyunk kénytelenek halgatni a megjegyzéseket, de ők többnyire meg is állnak egy-két megjegyzésnél. Rafe-nak stratégiája van.

Soha nem szabad köntörfalazni, ha „nem”-et kell mondani.

Szerencsére nem csak Rafe okos, hanem Clarissa is, aki szintén felépít egy haditervet Rafe ellen. Ugyanis elmenekülni nem tud, a férfi jelen van a munkájában, és mindenhol, ami Clarissa számára ismert és biztonságot ad. Nem, Clarissa nem hagyhatja ezt annyiban, de feljelentést sem tehet, bizonyítékok nélkül ugyanis a rend éber őrei nem tesznek semmit, az ő szava állna Rafe-éval szemben. Ráadásként, a tárgyaláson, ahol Clarissa esküdtként van jelen egy olyan nő helyzetét tárgyalják, aki szintén erőszakkal vádol négy férfit, akik megverték, szexre kényszerítették és kidobták. Clarissa tanúja annak, ahogyan ezt a nőt megalázza a férfiak védőügyvédje, és kénytelen alapjáraton azzal számolni, hogy úgysem hisz neki senki. És ez nem csak szörnyű és szomorú, de sajnos az utóbbi idők hasonló eseteit nézve nagyon is valószerű.

Kőkemény pszichológiai thriller és dráma ez, letehetetlen könyv a javából, azonban pont a creepy-faktor miatt én képtelen voltam egy-két fejezetnél többet olvasni egy nap. Összetörte a kis lelkemet több helyen is. AZONBAN. Nem ajánlom senkinek, aki valaha is volt komolyabb szexuális zaklatás áldozata. Egyszerűen nem. Higgyetek nekem. Aki viszont még nem volt, és hajlandó Clarissával tartani lefelé ezen a nyuszilyukon, annak mindenképp ajánlom figyelmébe!

Külön csók az Európa Kiadónak, a borító nagyon ütős lett, bevallom, amiatt figyeltem fel rá, és nem is bánom.

Szőrszálhasogatok: Miért, ó miért, kedves fordító, szerkesztő, akárki, aki úgy gondolja, ha egy harmincon túli nőre úgy hivatkozunk, hogy "lány" az teljesen normális? Ugyanis Clarissa már bőven nem "lány" korosztályba tartozik, lehetne rá úgy hivatkozni, hogy "nő", hisz a könyvben szereplő úriemberek sem "fiú", hanem "férfi" alá tartoztak. 

Értékelés

Alapötlet:
Karakterek:
Stílus:
Dinamika:
Befejezés:

Megjegyzés: A befejezést az epilógus miatt csillagoztam ennyire le. Ha vége lett volna a könyvnek, ott ahol vége lett, akkor jobb pontot kapott volna. Ennek ellenére a befejezése nem rossz, de lehetett volna jobb.