A tökéletes pasiktól felfordul a gyomrom

"Lenéztem tökéletes hasfalára, ami úgy nézett ki, mint egy hollywoodi színészé, bár XY nem volt színész, de úristen, milyen tökéletes, és a szemei, és az arca mint egy angyalé, és egész éjszaka csak szeretkeztünk." Blöah.

Ha megkérdeznél egy, a mostani irodalomban jártas emberkét, hogy mi a különbség a young adult és a new adult könyvek között, valószínűleg elmondaná neked, hogy a YA elsősorban a húsz év alatti főszereplőkkel, míg az NA húszas évei elején járó főhősökkel operál. A két korosztály problémáit és életét mutatja be, hogy miként kezelik az új, váratlan helyzeteket. Viszont, ha engem kérdeznél, én azt mondanám, hogy nagyjából ugyanaz mind a kettő. Oké, a problémák másak, a korosztálynak megfelelőek, de ugyanúgy kisarkított, túldramatizált, abszurd helyzeteket kapunk mindkét történetben, amik elég kis valószínűséggel esnek meg bárkivel is, de ezeken a példákon keresztül tudja meg az olvasó, hogyan is lehet túllendülni ezeken a problémákon. Még akkor is, ha remélhetőleg sosem erőszakolják meg, lesznek rákosak akár ők, akár a szeretteik, vagy kell éppen két csodálatos párjelölt közül választania. (Lássuk be, a szerelmi háromszög nem egy igazi dolog. Ti hallottatok már olyan igazi "ahhw, melyiküket válasszam?" sztoriról a való életből? Én még nem, de ha ti igen, írjátok meg!)

Az egyik oka, amiért a YA-ból is jobb szeretem a fantasztikus, misztikus, vagy éppen disztópikus könyveket, az az, hogy ezekben sokkal kisebb valószínűséggel vannak olyan igazi, számomra gyomorforgató love storyk. Sajnálom, én ebből úgy tűnik, már kinőttem. Azt gondolom, nekem, felnőtt fejjel már abszurd lenne arra vágyni, ami egyik-másik könyvben felbukkan. Amilyen embereket leírnak ezekben a könyvekben, az számomra évről-évre abnormálisabbnak hat, és egy idő után már csak a szemeimet forgatom, hogy ne, most komolyan? És kiderül mindig, hogy igen, komolyan. 100%-ig komolyan.

Tudjátok szerintem, miről beszélek. Azokról a tökéletes testű, gyönyörű arcú, hibátlan pasikról (és nőkről), akik úgy vannak leírva külsőleg, mintha csak minden író ugyanazt az egy pasit írná körbe Mintha az írók között lenne egy darab ilyen személy, és adogatnák körbe egymásnak. Az arcát, mintha szobrász faragta volna ki kőből, a vonásai tökéletesek, a szeme gyönyörű, a haja csapzott, de imádom, a mellkasa tényleg, mint egy hollywood-i színészé, és ha NA könyvekről van szó, akkor természetesen a farka is jó nagy, mert hát ennél több már nem is kell. Ezek szoktak azok a részletek lenni, amiken a főhősnőnk többször is elmereng, oldalról-oldalra megdicséri egy, vagy több vonását a pasinak, és egy idő után már ott szoktam tartani, hogy nem. Ezt ne. "Előre hajol, megfeszültek a pólója alatt a tökéletes izmai". "Úgy nézett ki, mint egy görög isten"."A haja belehullott a szemébe, de izmos kezével hátratolta az arcából, így ismét megpillantottam gyönyörű arcát."

Az én első, ilyen hangulatban leírt főszereplőm Edward Cullen volt a Twilightból, de ott ez nem zavart. Nem csak azért, mert fiatal voltam és butus, és imádtam a könyveket (ne is), hanem azért is, mert YA lévén ez a vonal ott azért visszafogottabb, ártatlanabb volt jóval. Plusz, aki vámpír volt, automatikusan gyönyörűnek és vonzónak számított, így hát nem csak egyetlen ilyen ember volt a könyvekben. A következő YA, amit imádtam Az éhezők viadala sorozat, amiben pedig Katnisst pont nem érdeklik a főszereplő társai hasizmai, sem az, hogy milyen szép a szemük, vagy a hajuk, és ezért én ezt az elvárást támasztottam a könyves főszereplőkkel szemben. Hogy az ész a fontos, nem a haj, ahogy mondanák. 

Számomra abnormálisak ezek a dolgok, arról nem is beszélve, hogy míg a dráma és a helyzetek nagy része valószínűtlen csak, addig nagyjából nincsen baj. De mikor ilyen típusú, egyáltalán nem is létező képeket festünk, legyen szó akár fiataloknak, akár fiatal felnőtteknek szóló könyvekről, azzal nagyon súlyos károkat okozhatunk. Ez lesz az elvárásuk az olvasóknak, hiszen mindenhol ilyen embereket látnak a filmekben, az újságokban és már a könyvekben is. De ilyen. Nem. Létezik.

A tökéletes nő és a tökéletes férfi, férfiak és nők szerint

Így hát, mikor belekezdek egy YA vagy NA könyvbe, és ez fogad, már a férfi főszereplő első megjelenésekor, nekem onnan jelentősen csökkennek az elvárásaim a regénnyel kapcsolatban. Nem mindig teszem félre egyből, mert szeretem megadni az esélyt a történetnek. Mindig megadom az esélyt, hogy valamit kihozzanak a történetből, még akkor is, ha az a történet A szürke ötven árnyalata. (nyolcvan oldalt bírtam, nyolcvanat!).

Úgyhogy, ezúton is kérlek titeket, ha van olyan YA vagy akár NA könyvajánlásotok, ami ezektől mentes, amiben élettel teli, érdekes karakterek vannak, akiknek vannak hibái, akár külső, akár belső hibákról van szó, akkor azt jelezzétek lent a hozzászólásoknál, mert nagyon szeretnék már egy ilyet olvasni.

Ti hogy vagytok ezzel egyébként? Túlreagáltam a dolgot, vagy esetleg más is így érez?